A HEM Cédrus füstölő illata erős, fás, amely tökéletes a pihentető légkör megteremtéséhez. A cédrus az egyik legnépszerűbb füstölő illat, A cédrus élénkítő és frissítő illatáról ismert, így bármilyen környezetben tökéletes.
A cédrusfából nyert olaj illatának belélegzése segíti az elme kitisztulását, és olyan tudatállapot elérését, amely elengedhetetlenül fontos a hatékony imádkozás és meditáció esetén. Cédrusfából építették Salamon király templomát is – már a templom illata is imádságra szólította a hívőket, hogy ily módon közelebb kerülhessenek Istenhez. Az ókori egyiptomiak mumifikáláshoz, valamint a kozmetikában és tömjénként, illetve rovarűző szerként használták a cédrusolajat, az amerikai indiánok pedig a gyógyászatban és a törzsi rituálék során alkalmazták.
A HEM füstölők általában faszén alapúak erősen fekete színűek, nagy előnyük, hogy ez az alap szinte szagtalan, így a pálca megközelítőleg a rávitt olaj-adalék illatát közvetíti. Ez igen hasznos lehet, ha egy megcélzott szervre vagy egy adott betegség ellen szeretnénk hatni.
A HEM füstölők hossza 20cm és egy hatszög formájú csomag húsz szál füstölőpálcikát tartalmaz. A füstölőpálcika égési ideje 30 perc. Mint minden kreatív gyártó, a HEM gyár is folyamatosan bővíti és újítja meg termékeit. Ezért előfordulhat,hogy más csomagolásban érkezik a rendelt termék, mint a weboldalon látható kép.
HEM Füstölő - Cédrus (Cedar)
Származási hely: India
Füstölőpálcák száma: 20db
Füstölőpálcák hossza: 20 cm
Égési ideje: kb. 30 perc
Füstölőtartó faragott henger mangófából. Kúpfüstölők égetésére alkalmas kézzel készült termék, nyitható kis ajtóval. A mangófát Indiában szent fának hívják, a legenda...
Vigyen egy csipetnyi misztikumot otthonába ezzel a stílusos, fekete gyantából készült füstölő tartóval, amely nyitott tenyér alakú. Tenyérjóslásra emlékeztető szimbólumokkal...
Füstölőtartó léc (Füstölőtartó papucs) elefánt mintával, mérete 26×3,5×0,4 cm. A füstölőtartó papucs Indiában készült, shisham fából, melyet réz intarziával...
Füstölőtartó léc (Füstölőtartó papucs) csillag mintával, mérete 26×3,5×0,4 cm. A füstölőtartó papucs Indiában készült, shisham fából, melyet réz intarziával...
Füstölőtartó léc (Füstölőtartó papucs) Yin Yang mintával, mérete 26×3,5×0,4 cm. A füstölőtartó papucs Indiában készült, shisham fából, melyet réz intarziával...
Füstölőtartó visszaáramló kúpfüstölőhöz (backflow), mérete 11×11×6,5 cm. Kerámiából készült matt, sötétbarna színű füstölő tartó, visszaáramló kúpfüstölők használatához. A...
Füstölőtartó visszaáramló kúpfüstölőhöz (backflow), mérete 11×9×8 cm. Kerámiából készült fényes fekete színű füstölő tartó, visszaáramló kúpfüstölők használatához. A...
Füstölőtartó léc (Füstölőtartó papucs) Buddha mintával, mérete 26×3,5×0,4 cm. A füstölőtartó papucs Indiában készült, shisham fából, melyet réz intarziával...
A HEM A Fenyő füstölő illata friss, természetes fenyőaroma, amely egy tiszta erdő hangulatát idézi elő – gondolj a hűvös, zöld tűlevelű fákra egy napos reggelen. Finom, de...
A HEM Tiszta Ház füstölő illata friss, tisztító és harmonikus. Fás jegyekkel, fahéjjal, fehér zsályával, szantálfával, cédrusfával és mézzel, kifejezetten alkalmas a...
A HEM Pozitív Rezgések füstölő illata egy varázslatos, kissé fanyar, fás illat, enyhén földes jegyekkel, mely olyan, mintha a fák levelének természetes illatával töltené...
A HEM Kamilla füstölő illata nyugtató, enyhén édes és virágos, a kamilla jellegzetes aromájával. Kellemes, lágy és harmonikus illatot áraszt, amely segíthet a...
A HEM Jó Szerencse füstölő pálcák illata gazdag szantálfa-alapú, fás jegyekkel, fűszeres árnyalatokkal és enyhe édesességgel keverve. Az édes vanília masala füstölőkhöz is...
A HEM Esőerdő füstölő illata friss, földes és enyhén fás, az esőáztatta erdő hangulatát idézi. Kellemesen zöld, növényi jegyekkel, amelyek a természet nyugalmát és...
A HEM Tündéri Álmok füstölő illata a jázmin virágos aromájával és egy kis mézzel van átitatva, hogy olyan finom és édes illatot alkosson, amely a tündérek világát idézi...
A HEM Feng Shui füstölő 5 az 1-ben: Föld, fa, tűz, fém és víz. Öt különböző füstölő illat egy csomagban. Fa-zöld. Tűz - piros. Föld - sárga. Víz - sötétkék. Fém –...
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
